Már úton vagyunk

Ügyesen reggelizett és készülődött megint a csapat. 8-kor már a buszon ültünk. Pedig korán keltünk, vagyis ébresztett bennünket a telefonos medveriasztó. Pánikra semmi ok, tőlünk messzire, Szentábrahám község környékén bóklászott a maci. Viszont minket 5-kor fel is ébresztett ez a semmihez sem hasonlitható telefonos riasztó hang és írásos üzenet. 

Agyagfalván álltunk meg a székelyek Rákosmezején. Rövid ismertető, egy közös kép és máris indultunk tovább. Kalandos volt a Nagy-Küküllőn való átkelés, ugyanis útépítés zajlik, a hidak helyén vasszerkezet van keresztül rakva a folyón, amin bár nem volt súlykorlátozás, mégsem tűnt túl stabilnak. Zoli bácsi mondta is, ha ezt tudja, nem iszik reggel kávét. 😀

Megérkeztünk Bögözre a Kincses Portára. A délelőttöt itt töltjük. Vajköpülés után meg is kóstoljuk, amit csináltunk.